“ Miattatok én már régóta nem ejtek egy könnyet sem . . . Megmondta nekem apátok… ne sírj, anyukám . . . nincsenek nekünk gyerekeink! Hát nincsenek is! Azok nem gyerekek, akik egy hónapban egyszer nyitják rá a nyomorult anyjukra az ajtót, akkor is csak azért, hogy odalökjenek elé egy kis pénzt, mint a koldusnak…, még annyit se kérdeznek, mi van veled, te marha!” -sóhajt fel Schwajda idős főhőse metsző iróniával, ám szeretetre éhesen a gyerekei előtt, akik nem szívtelenségből, hálátlanságból hanyagolják el, hanem mert más lett az életritmusuk, életformájuk, gondolkodásmódjuk… A elmagányosodott szülő figyelemfelkeltésnek szánt manipulációi olyan kisszerűek, hogy minden erőfeszítése komikumba fullad. Ettől válik a többszörös fesztiváldíjas előadás olyan abszurd komédiává, amelynek a mélyéről korunk emberi tragédiái sütnek át